6. fejezet:

Egy másik világ

Napsugár: El sem hiszem, hogy ez az egész megtörtént. Hihetetlen!

Hajnal: Igen, én sem vagyok teljesen magamnál. Beszéltünk Inuyasháékkal , és velük vagyunk! Ez tényleg hihetetlen!

Napsugár: Az, de siessünk, még el kell vinnem téged egy csomó helyre! Mi is van először?

Hajnal: Tánc! Sietnünk is kell, mert délben kezdődik! Mindjárt hozom a ruhámat.

Napsugár: Hajnal, te nem vettél észre valami furcsát?

Hajnal: Még is mit?

Napsugár: A ruháink nem változott vissza!

Hajnal: Mi van? Tényleg! Hogy a …! Ez volt a kedvenc nadrágom!

Napsugár: Nekem pedig a legjobb blúzom! Na, most már mindegy, csak ne felejtsük el majd mindig ezt felvenni, mert a többi ruhánk is át fog változni!

Miután villámgyorsan átöltöztek és Hajnal cucca is megvolt, kirohantak az utcára és a busz felé rohantak. Az emberek már megszokták ezt a rohanást tőlük, ugyanis ha valahova Napsugár kísérte a húgát, szinte mindig elkéstek.

Napsugár: Már megint el fogsz késni!

Hajnal: Nem biztos, ha elérjük a buszt!

Szerencsére elérték, és Hajnal 3 megállóval arrébb sikeresen leszállt, és eljutott a táncórájára.

Napsugár: Akkor most irány a kórház!

Újabb 3 megállóval később ő is leszállt, és megindult a kórház felé. Mikor éppen ment volna be, látta, hogy egy kislány az út közepén álldogál.

Napsugár: Vigyázz, menj el onnan!- ordította, de a kislány valószínűleg nem hallotta.

Napsugár gondolja: Ha nem teszek valamit, elüti valaki!

Elkezdett futni, és futott, futott és futott. De olyan gyorsan, hogy szemmel alig lehetett követni. Egy autó vészesen közeledett a lány felé, úgy látszott már nem tud lefékezni. Ekkor jött Napsugár, felemelte a kislányt és letette a járdán. ( Egy kis Yu Yu felling, happy endel)

Napsugár: Legközelebb maradj a járdán!

Kislány: Köszönöm!

De ezt a zavart lány már nem hallotta, mivel elfutott a kórház felé.

Napsugár gondolkozik: Itt is működik az erőm! Jaj ne, remélem senki sem látott meg, és a kislány holnapra elfelejti. Szólnom kell Hajnalnak.

Egy órával később Hajnal megérkezett a kórházhoz, hogy megnézze, hogy van az apja.

Hajnal: Szia Napsugár, bemegyünk apához?

Napsugár: Persze.

Hajnal: Szia apu, hogy vagy?

Apuka: Már egész jól, az orvos azt mondja, hogy nemsokára kiengednek.

Napsugár: Egy barátunk azt üzeni, hogy gyógyulj meg.

Apuka: Ez kedves tőle. Mennyi az idő?

Hajnal: Nem tudom, mennyi?

Napsugár: Asszem sietnünk kell. Szia apa.

Adtak egy-egy puszit az apukájuknak, és rohantak kifelé.

Napsugár: A zenés cuccok egy helyen vannak?

Hajnal: Igen, de menjünk már! Akarok neked valamit mondani.

Napsugár: Én is!

Villamos, metró, busz, busz, olyan csekély 45 perc és már a helyszínen voltak, és még volt 15 percük.

Napsugár: Azt hiszem rekordot döntöttünk.

Hajnal: Ja. Egyéni világcsúcs.

Napsugár: Olyan nincs.

Hajnal: Tudom! Mit akartál mondani?

Napsugár: Hosszú lesz!

Hajnal: Csak mondjad!

Napsugár mindent részletesen elmondott.

Napsugár: Na, mit gondolsz?

Hajnal: Velem is egy hasonló dolog történt. Táncon mikor egy bonyolult emelést tanultunk, az egyik fiú elejtette a párját. A lány zuhant a földre és én annyira megijedtem, de akkor valami furcsát éreztem, és a lány egy lila fényburokban lassan ért földet. Azt hiszem itt is működik az erőnk, szerencsére a lány elfelejtette mert elájult, a többiek pedig azt hitték csak káprázik a szemük. Jobban kell vigyáznunk.

Napsugár: És még egy dolog kiderült: Te tényleg miko vagy!

Hajnal: Igen, ez furcsa. Na rohanok, mert kezdődnek az órák. 2 óra múlva legyél itt! Mindig én maradok utoljára!

Azzal berohant a zeneiskolába. Napsugár elindult vissza a kórházba.

Busz, busz, metró villamos és már ott is volt. Éppen egy beteg sebét kötözte, amikor ránézett az órára.

Napsugár: Jaj ne, már megint!

Gyorsan befejezte a kötözgetést, és elköszönt a főorvostól, aki mosolyogva nézett utána.

Napsugár: Ha mákom van, még időben is odaérhetek!- gondolta az utolsó buszon. Lehet, hogy futva gyorsabban odaérnék! :)

Mikor végre megérkezett Hajnal már felpakolva állt a zeneiskola ajtaja előtt.

Hajnal: Ne mondj semmit, csak menjünk!

Így is tettek, és nemsokára egy újabb villamos letette őket. Most egy kis séta következett.

Hajnal: Gyere már, siessünk!

Azzal mindketten berohantak az eléggé lepukkant épületbe.

Hajnal: Gyorsan, gyorsan!

Napsugár: Utálom ezt a rohanást.

Hajnal: Szerinted én élvezem? Minden szombatom kész őrület. Egyszer még az van a fejemben, hogy: hátra-vissza, pont, lép, pont, lép, másszor pedig az, hogy mikor született J.S.Bach.

Napsugár: Itt a mezed, öltözz már!

Hajnal: Szerinted mi lenne, ha Mirokut beengednénk az egyik edzésre?

Napsugár: Káosz…

Ezen nagyot nevettek, aztán a testvérek kiléptek a nagyterembe.

Edző: Már csak rád vártunk, kezdhetjük?

Hajnal: Természetesen.

Napsugár leült egy padra és nézte, hogy ugrál az a sok kislány. Mind ugyanolyan mini mezben, ami a hátán ki volt vágva. És persze a jó kinézet érdekében volt még rajta egy piros csík, ami körbeölelte az egész szerelést. Természetesen legfőképpen húga vékony alakját nézte, amint spárgázik, szaltózik, pörög-forog. A sok lány között volt egy-két fiú is, akik dobálgatták a lányokat. Mind kék ruhában.

Edző: Oké, elég a bemelegítésből! Napsugár, érezd magad megtisztelve, mivel amit most gyakorolni fogunk, még senki sem látta. Ígérd meg, hogy nem mondod el senkinek!

Napsugár: Ez csak természetes.

Edző: Akkor rajta fiúk-lányok!

Mindenki: Oké!

Edző: Napsugár, a magnót!

A lány megnyomta a magnón a play gombot, jól tudta csak ennyit kell tennie. Mindenki beállt, Hajnal és egy másik lány középen, a többiek oldalt két sorban, elől és hátul a két fiú. És elkezdődött. Megszólalt a lágy muzsika, Az oldalt álló lányok szép sorban meghajoltak, jó mélyre, oldalra kidőlve, Hajnal és a másik lány (Akit Tifanynak hívnak, tehát hívjuk őt így) szépen a két fiúhoz sétáltak. Tifany hátra, Hajnal pedig előre. Az oldalt álló lányok teljesen egyszerre letérdeltek, hátradőltek, aztán mint egy varázsütésre felemelkedtek, és a zene elkezdett begyorsulni. A két fiú felkapta Tifanyt és Hajnalt. Hajnal felállt a fiú kezén, és egy lábon forgott. Utána másik lábát a feje fölé emelte. Tifany eközben szaltózott egyet a fiú válláról, aki megfogta és most a derekánál fogva tartotta. Ennél a résznél a zene halkabban, de annál szebben szólt. Az oldalt állók beugrottak középre és lementek spárgába. Tiffany is hasonló pozcíót vett fel, mint Hajnal, aztán a két fiú oldalra sétált. A zene bepörgött, Hajnal és Tifanyi leugrottak, és beálltak középre. A fiúk egymás után fogták meg lányok kezét, hogy utána megpörgessék őket és a magasa dobják őket. A lányok kecsesen érkeztek a földre. A zene most lágyabb lett, és a lányok soraiból kilépett Hajnal. Hosszú haja még összefogva is lengett utána. Ugrott egyet, fél lábon pörgött, és megint ugyan azzal a fiúval táncolt tovább. Néha összefonódtak, hogy később távolabb táncoljanak egymástól. A fiú hirtelen felkapta és a magasba emelte. Hajnal átlépett a fiú bal karjára, így most csak egy kéz tartotta. A fiú könnyedén kitartotta. A lány jobb lábát a fiú jobb kezébe rakta, a fiú megfogta a másik lábát is, és ő elengedte magát. A fiú hátán lógott, és két kezével átkarolta annak derekát. A fiú lement spárgába és a zenének hirtelen vége lett. A többiek eközben lassan mozogtak mögöttük, szelíd és lágy lépeseket és mozdulatokat téve. Napsugár kitörő tapssal jutalmazta a csodálatos előadást. Az edző pedig elégedetten mosolygott.

Napsugár gondolja: Úgy látszik idén nyerni akarnak. Meg volt a sok gyakorlás eredménye. Hajnal egyszerűen hihetetlen.

Edző: Mára ennyi, találkozunk egy hét múlva.

Mindenki bement az öltözőkbe. A lányok vidáman csevegtek, Hajnal kicsit távolabb lassan ment. Napsugár odasietett hozzá.

Napsugár: Jól vagy hugi? Megint a lábad?

Hajnal: Igen, ez az edző egy szadista állat.

Hirtelen elesett, és felszisszent.

Napsugár: Hozzalak?

Hajnal: Úgy sem bírsz el.

Napsugár: Ne hülyéskedj, nagyon vékony vagy, ráadásul ne feledkezz meg a mostani erőlétemről!

Hajnal beleegyezően nézett rá, így hát nővére felkapta és úgy vitte be az öltözőbe. A többiek már javában öltöztek.

Tifany: Nagyon jó voltál.

Hajnal: Köszönöm, de te sem voltál rossz.

Egy másik lány: Nagyon sokat gyakorolhatsz, én ezt is alig tudom megtanulni.

Hajnal: Nagyon jó volt az előadás. Mark nagyon ügyes. (Tokiyo Mew Mew felling)

Egy lány: Tényleg, és ahogy kitartott, szinte hihetetlen.

Mindenki helyeslően bólogatott. Hajnal megvárta amíg mindenki kimegy, és csak akkor vette le a cipőjét. Napsugár elkezdett kotorászni a táskájában, végül megtalálta amit keresett: egy guriga kötszert.

Hajnal: Nagyon fáj. Kérlek siess.

Hajnal lába elöl véres volt, tele zúzódásokkal.

Napsugár: Szegény hugi, elhiszem, hogy fáj.

Szakszerűen bekötözte Hajnal lábát egészen a sípcsontja feléig. A sarkát kihagyta.

Hajnal: Olyan lett a lábam, mint Kohakunak vagy Kogának.

Gyorsan átöltözött, felvette a cipőjét, és megpróbált felállni. Fájt neki. Napsugár ezt rögtön észrevette és azt mondta:

Napsugár: Majd én viszlek. Futni fogunk, de olyan gyorsan, hogy senki sem láthat meg.

Hajnal már épp ellenkezni akart, de nővére ellentmondást nem tűrően nézett rá.

Napsugár: Kapaszkodj, nagyjából olyan gyors leszek mint Sesshoumaru.

Hajnal először nem értette, aztán leesett neki, hogy mi van. Olyan sebesen mentek, hogy Hajnal csak színfoltokat látott. Mikor beértek a szobájukba gyorsan átöltöztek, és bekapcsolták a tv-t. Hirtelen mintha valaki más beszélt volna belőle Hajnal megszólalt:

Hajnal: Zhang kai! (H-s: Kínaiul: „tárul”)

Az átjáró kinyílt. Napsugár nem tétovázott, felkapta a húgát és beugrott vele a fénybe.